Vagyis arról, hogy miért indítom el ezt a blogot.
Fiatalon - 23 évesen - lettem terhes és a páromon kívül senki nem támogatott a terhességem során, majd mikor már azt gondoltam, hogy az egész gyerekesdi legnehezebb része az, hogy a vaskalapos őseidet jobb belátásea bízd, elkezdtem vajúdni, majd a szülés után ott álltam tök egyedül egy kórház alapítványi szobájában, és néztem a síró csecsemőm és nem tudtam, mit kezdjek vele.
Engem senki nem készített fel semmire - sem arra, hogy mit csináljak a kórházban, sem pedig arra, hogy mi következik utána.
Elolvastam pár könyvet a témában, a terhességem végén az internetet is serényen bújtam, hogy mire számítsak, de most így utólag visszagodnolva sehol nem kaptam igazán hiteles leírást arról, hogy mi fog rám várni.
Hogy mi fog lejátszódni a lelkemben, hogy hova tűnnek a barátaim és velük együtt a régi önmagam.
Lehet, hogy én sem leszek hiteles, de azért megpróbálom elmondani, én hogyan éltem/élem meg a fiatal anyukaság mindennapjait. Sehol nem fogom szépíteni a valóságot.
Segíteni akarok, hogy aki idetéved tudja, nincs egyedül a démonjaival, én is ugyanazokkal küzdök, ugyanakkor én is segítségre szeretnék lelni.
Címkék: barátok anya kórház baba miért
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://honestmoms.blog.hu/api/trackback/id/tr295804278
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.